Magyarok Svédországban
Svédországban kb. 33–35 ezer magyar él. Már a 16. századtól folyamatosan érkeztek magyarok a Svéd Királyság területére. Az első letelepedők vagy kézművesek, vagy a különböző megtorlások elől menekülő magyarok voltak. A huszadik században aztán felgyorsult a kitelepedés. Az első számottevő csoport a második világháború végén, az ún. „Fehér buszos” menekültek voltak, akik a német koncentrációs táborokból érkeztek. 1947-ben – államközi megállapodás keretében – néhány ezer mezőgazdasági munkás utazott ide. Ők eredetileg ideiglenes svédországi tartózkodást terveztek, de a magyarországi politikai átrendeződés miatt többségük végleg Svédországban maradt. Az 1956-os forradalom leverése után 9–10 ezer menekültet fogadott Svédország. Ők fektetették le a svédországi magyar közösségi élet alapjait. Gomba módjára hozták létre a világi szervezeteket, és akkor alakult meg a svédországi Magyar Katolikus Misszió és a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezet is.
A következő jelentősebb magyar bevándorlócsoport a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején a régi Jugoszláviából mint munkavállaló érkezett. A nyolcvanas évek közepétől a Ceauşescu-rezsim elől 7–8 ezer magyar bevándorló menekült ide Erdélyből.
E három jelentős nagyságrendű csoporton kívül a hatvanas évek második felétől folyamatosan érkeztek Magyarországról kitelepülők, valamint néhányan Felvidékről és Kárpátaljáról.
2003 után jelentősen megnőtt a magyarországi kitelepülők száma, ők vendégmunkásként elsősorban a svédországi hiányszakmákban helyezkednek el.
A kilencvenes évek végén a Växjö-i Főiskola szociológiai felmérést végzett, amelynek tárgya a bevándorlók beilleszkedése Svédországban. E szerint a tanulmány szerint a magyar és a cseh bevándorlók beilleszkedése sikerült a legjobban a vizsgált több mint 40 etnikum közül.
Iskolázottságuk, munkahelyi karrierjük átlaga messze meghaladja a svéd átlagot. Jelenleg több mint 8 ezer műszaki felsőfokú végzettségű, körülbelül másfél ezer orvos és körülbelül 350 egyetemi, főiskolai előadó és kutató dolgozik Svédországban, de jelentős a magyarok részaránya a tanügyben, a kulturális és képzőművészeti területen is.
Ez a felmérés az első generációs bevándorlókra irányult. A második, illetve a harmadik generáció esetében ez az arány tovább javult, mert a Svédországban születettek és tanultak számára könnyebb a munkahelyi elhelyezkedés. Érdekes adat: a svédországi magyar fiatalok több mint 90%-a folytatja tanulmányait főiskolán vagy egyetemen.
A svéd lakosság 80 százaléka az ország déli részén lakik, az itt élő magyarok is szinte kivétel nélkül ezen a részen élnek. A svédországi magyarok nem élnek tömbökben, hanem szétszórtan, és így beilleszkedve, a svéd struktúrában telepedtek meg, de természetesen a három nagyvárosban és környékükön jelentősebb a létszámuk.
Mint minden emigráns csoport esetében, úgy a svédországi magyarok első generációjánál is, a nemzeti gyökerekhez való kötődés igen erős. Különbség tapasztalható a kényszerből vagy politikai okokból kivándorlók és azok között, akik a jobb megélhetés miatt érkeztek Svédországba. A második, illetve a harmadik generáció esetében ez a kötődés már sokkal gyengébb. Az itt születettek számára a szülőház már Svédország. Azonban itt sem lehet általánosítani, mert ezekben az esetekben rendkívül sok függ a családok és a magyar szervezetek nevelésétől.
Összességében megállapítható, hogy a svédországi magyarság kötődése a nemzeti gyökerekhez erős, és a sikeres beilleszkedésüknek köszönhetően, szerencsésen párosul a választott hazájuk iránti lojalitással.
Szervezeti élet
Mint már említettük, a svédországi magyarság szervezeti életének alapjait az 56-osok rakták le. A szervezeti élet iránti igény sokkal nagyobb a kiérkezés első periódusában, hisz ezek a közösségek pótolták azokat a közösségeket, amelyeket a kivándorlók hátrahagytak. Később, amikor az egyénnek már sikerült beilleszkednie a befogadó társadalomba, ez az igény már nem olyan jelentős. Mindegyik nagy menekülthullám esetében megfigyelhető egy kezdeti nagy fellángolás.
Svédországban a két egyházi szervezet – a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezet és a Svédországi Katolikus Misszió – mellett jelenleg 35 önálló jogi státusszal rendelkező magyar egyesület működik. A Katolikus Misszió lelkészhiány miatt szünetelteti működését, az országos Protestáns Gyülekezetet 14 helyi gyülekezet alkotja. A világi egyesületek 18 körzetben működnek, általában 130–150 km-es sugarú területekre kiterjesztve hatáskörüket.
Az egyesületek zöme hagyományos egyesületi élet él. Kulturális programokkal, klubestékkel, gyermekfoglalkozásokkal igyekeznek szolgálni a tagságot. Vannak olyan egyesületek, amelyek „szakosodtak”. Pl. Őrszavak, Otthon és iskola, Lencse Tibor Baráti Társaság, Északi Magyar Archívum, EKE, Önképzőkör, Somit, Cserkészek, Svéd–magyar Segélyszervezet stb., ezek a világi egyesületek évente 1200 –1300 programot rendeznek.
A hetvenes évek elejére a svédországi magyar egyesületi élet nagyságrendje indokolttá tette, hogy az addig egymástól függetlenül működő szervezetek egy országos szervezetet hozzanak létre. Így 1974-ben megalakult a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ).
A SMOSZ tevékenységét a vezetőség irányítja, amelynek hároméves mandátuma van. Országos Szervezetünk a svéd állami szervek felügyelete alatt működik. Kötelesek vagyunk évenként benyújtani a tevékenységi és gazdasági jelentésünket, ez utóbbit véleményeznie kell egy kívülálló könyvvizsgálónak.
A 18 körzetben működő egyesületeink a helyileg illetékes önkormányzatokkal vagy megyei önkormányzatokkal vannak hasonló kapcsolatban.
Országos szervezetünk néhány, szintén országos jellegű társadalmi szervezettel kötött együttműködési szerződést. Példaként említem a Svéd Felnőttképző Népfőiskolát.
A svédországi magyarok – mint már említettük – nem élnek tömbökben, és a munkanélküliség is gyakorlatilag nulla a köreikben. Ebből következik, hogy hétköznapjaikat svéd környezetben élik meg. Döntő többségük megbecsült tagja svéd környezetének
A svédországi magyarság hálás és lojális Svédországhoz. Büszkén vállalják svédországi magyar mivoltukat. Különbség van az első és az azt követő generációk kötődése között. A második és harmadik generáció esetében, különösen, ha az egyik szülő a többségi nemzethez tartozik, már túlsúlyba kerül a svéd jelleg. Ezt ellensúlyozni és az első generációra jellemző egyensúlyt fenntartani elsősorban a családok és szervezetek feladata.
Országos szövetségünk létének köszönhetően, egyesületi szinten a svédországi magyar–magyar kapcsolatok rendkívül erősek. Szerkezeti, információs és együttműködési háló létezik. A központi szervezet kezdeményezésére egymást kiegészítő regionális együttműködések jöttek létre egyesületeink közt, amelyek tovább gazdagították a tagságnak nyújtott programajánlatot.
A SMOSZ tudatosan építette ki kapcsolatrendszerét, amelynek eredményeként számos együttműködési megállapodása van különböző magyar társadalmi szervezetekkel, önkormányzatokkal és megyei önkormányzatokkal. Fontosnak tartottuk és tartjuk, ezért is voltunk az egyik kezdeményezői a NYEOMSZSZ megalakulásának, a nyugat-európai magyar szervezetek közti együttműködést. A rendszerváltást követően rendeződtek a magyarországi hivatalos kapcsolataink.
Mi, svédországi magyarok, a Magyar nemzet szerves részének tartjuk magunkat. Valljuk, hogy mindazon tapasztalat, tudás és kapcsolat, amelynek az elmúlt évtizedekben birtokosai lettünk, komoly értéket jelent a magyar nemzet számára is. Valljuk, hogy kettősségünkből adódóan, a befogadó ország számára is többletértékkel rendelkezünk. Az ő érdekük is, hogy a svédországi magyarság megmaradjon, mert a nemzettel való kapcsolataink kihasználása komoly előnyöket eredményezhet Svédország számára is. Ebből a kettősségből következik, hogy megmaradásunk lehetőségeit nem szabad külön választani egy svéd és egy magyar megoldásra, hanem a kettőt egyszerre kell kezelni.
Mi úgy véljük, hogy első sorban szükséges a jogi feltételek megteremtése. Svédországban szeretnénk elérni, hogy megkapjuk a meghonosodott kisebbségi státuszt. Ez azt jelentené, hogy a svéd államnak biztosítania kellene kultúránk és anyanyelvünk megőrzésének a feltételeit, valamint a szervezeteink működéséhez szükséges javakat. Kérésünket nem fogadták ugyan kitörő örömmel, de hisszük, hogy kitartó, szívós munkával, valamint az anyaország erkölcsi és politikai támogatásával előbb vagy utóbb sikerülni fog.
Az anyaországgal való jogi státuszunk rendeződni látszik.
Sajnos, a rendszerváltást követően a magyarországi politikai elit nem ismerte fel ennek a lépésnek a fontosságát. Inkább teherként, mint előnyként élték meg a külhoni és ezen belül a svédországi magyarságot, sőt több esetben is velünk, külhoni magyarokkal riogatták a magyar választókat. A változás folyamata beindult, jó úton van, mert már Magyarországon is úgy látják, hogy a külhoni magyarság nem teher, hanem egy komoly érték, amit az ország és a nemzet felvirágozása érdekében ki lehet használni.
Ha ez a hozzáállás és szemléletváltás folytatódik, akkor van esélyünk a megmaradásra. Ellenkező esetben lassú sorvadásra vagyunk ítélve, mert csupán önerőből nem leszünk képesek megállítani az asszimilációt. Önerőből néhány évig még tudjuk működtetni szervezeteinket, még tudunk gyermekeink számára anyanyelvi oktatást biztosítani, de hosszú távon képtelenek leszünk a felszívódást megakadályozni.
A SMOSZ karöltve a nyugat-európai testvérszervezeteinkkel, egyik fő feladatának tekinti, hogy megragadjon minden alkalmat és lehetőséget arra, hogy ez a szemlélet- és hozzáállásváltás minél hamarabb a gyakorlatban is kiteljesedjen. Ezért aktívan veszünk részt a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), a Diaszpóra Tanács munkájában, és minden olyan fórumon, ahol megmaradásunk érdekében, valamint értékeink bekapcsolásában a nemzet vérkeringésébe hasznosan tevékenykedhetünk.
Néhány évvel ezelőtt olvastam egy interjút Sütő Andrással. A riporter többek közt megkérdezte az írót: hány magyar él Erdélyben? A válasz az volt: egymillió nyolcszázezer, de ha egyszer érdemes lesz magyarnak lenni, akkor hárommillió.
Őszintén remélem, hogy néhány év múlva mi is azt jelenthetjük: a svédországi magyarság szerint érdemes magyarnak lenni.
Bihari Szabolcs, a SMOSZ elnöke